2012. december 21., péntek

Boldog Karácsonyt és Új Esztendőt!

Ezúton még a Fény Megszületése előtt, kívánok Mindenkinek Boldog Karácsonyi Ünnepeket! :)
Hangoljuk magunkat a szeretet, egység, szellemi gyarapodás és Abszolútum tudás hullámhosszára, Ne törődjünk a kalmárok ferdített próféciáival, csak azokra az üzenetekre áldozzunk időnkből, amik valóbban gazdagítják lelkünk, és világosságukkal oldják a sötétséget.
Akármit is mondanak a tv-ben, mi Merjünk felnézni az Égre 
és dobjunk csókot csillag testvéreinknek!
Az első videón Pap Gábor beszél a Mikulásról, Karácsonyról és még pár szóban a többi napéjegyenlőséghez kötődő néphagyományainkról. Pár perc híján másfél óra, viszont - ahogy sok más P.G. videót, ezt is - érdemes akár részletekben végighallgatni.
          A második klipben Szántai Lajos beszéli el - ezúttal röviden :) - tudását a Karácsonyról.

Kiskarácsony, Nagykarácsony angyal csókja rátok szálljon
Hozzon nektek minden jót, nemcsak almát, mogyorót.
Boldogságot, békességet, szívből jövő melegséget!

2012. december 8., szombat

Daszkalosz

Az 1912-ben született Stylianos Atteshlis (Στυλιανός Αττεσλής 1912–1995) , azaz Daszkalosz a 20. század kiemelkedő gyógyítója, tanítója és fontos szellemi csatornája. Saját világlátása és tapasztalatai mellett Yohannan atya üzeneteit közvetítette a lehető legtisztább minőségben. Élő bizonyítéka volt annak, hogy manapság igenis megtalálható a valós kereszténység magva, lehet közelíteni a Krisztus-tudathoz.
"Ciprus szigetén született és élt. Tanulmányait különféle tanszakokon végezte, Cipruson és külföldön. Hosszú időt töltött Afrikában is. Élete során kedvelte a zeneszerzést, hegedűn és zongorán játszott. Emellett verseket írt, kertészkedett, festett s mindeközben nyelveket tanult. Legkedveltebb elfoglaltsága mégis maga a tanítás volt az élet értelméről, arról, miként kell fejlesztenünk és megértenünk isteni mivoltunkat."         
Nevét elsősorban Kyriacos C. Markides "Ciprusi mágusa" tette ismertté Magyarországon.
          Mindenféle túlzás nélkül állítható, hogy ha megnézzük a ma rendelkezésünkre álló ezoterikus irodalmat, akkor hosszú keresés után sem találunk még egy olyan - élő - tanítót, tisztánlátót, aki ilyen nyíltsággal, ennyi tudást osztott volna meg a nagyközönséggel. Amint áthangoljuk magunk ennek a sokat tapasztalt léleknek a nyelvezetére csoda dolgok tárulnak fel előttünk. Habár jelentős keresztény terminológia uralkodik Markides könyveiben is, egyáltalán nem beszélhetünk semmilyen értelemben a "hagyományos vallásos" megközelítésről. Kőkemény gnosztikus irodalmat kapunk készhez, amelynek tanításai nem csak egy életre szólnak.
          Daszkalosz saját példáján keresztül láthatjuk, hogy még a legmegvilágosodottabb mester is akárhová jut ""csak"" egy Igazságot kereső Ember marad. Legyen buddhista, muzulmán vagy keresztény az "Igazság keresőjének" a maga módján mindig az "Abszolútum fényére" kell törekednie. Természetesen mindenkinek lehetőségében áll az egójára hallgatni és negatív karmát felhalmozni, azonban elkerülhetetlen az a pillanat előbb vagy utóbb, mikor elsődlegesen mi vonjuk felelősségre magunkat múltbéli botlásainkért.
          Összességében tehát nem egy elérhetetlen, szűkszavú, keleti mester képe rajzolódik ki előttünk. Daszkalosz egy európai ember számára közeli és jól érthető (legalábbis annak, aki készen áll a mondanivaló befogadására) tanító. A spiritualitás, reinkarnáció, egyetemes jelképek, meditációk, működő gyakorlatok és különböző szellemi szférák mellett Markides könyveiben az Európai-Görög történelemről is megtudhatunk sok érdekességet. A Görög-Török konfliktus és Ciprus iránt érdeklődők, pedig kifejezetten bennfentes információkra lelhetnek.

A Ciprusi mágus

Markides trilógiájának első darabja, itt érdemes kezdeni az olvasást. Már csak azért is, mert ez a könyv található meg legkönnyebben magyarul, mind a boltokban, mind pedig interneten.
Megtörténik az első találkozás Daszkalosszal, Markides-en keresztül mi is fejezetről-fejezetre tudunk meg többet a mesterről és környezetéről. 
          "Kellemes meglepetésemre Daszkalosz beszédes ember volt és kérdéseimre tartózkodás nélkül válaszolt. Sőt, még kéthetente tartott összejöveteleikre is meghívott. Ezen az első találkozáson megértettem, hogy tanításai a keresztény miszticizmus és a hinduizmus elegyéből állnak. Úgy tűnt, hogy tanítványai között terjesztett ismeretekben a karma fogalma - az ok és okozat törlénye, ahogy ő nevezte - játszott központi szerepet. Daszkalosz világa iránti kíváncsiságom felerősödött, amint rájöttem, hogy bizony aligha volt ő primitív sámán, sokkal inkább egy rendkívül jó önkifejezéssel megáldott, intellektuálisan képzett ember. "
 
Hódolat a napnak

"Tegyük fel, hogy van egy csodaszép galériád, tele száz meg száz remekművel. Legyen ez a kiállítóterem a tudatalatti. Ha úgy döntesz, hogy szemrevételezed a festményeket, rajtad áll, hogy melyik sarokból indulsz el. De a képeket csak akkor láthatod, ha egy zseblámpával megvilágítod őket. Ezt a zseblámpát nevezed te önmagád tudatos részének. Én sokkal inkább hívnám gondolataid irányultságának. S bár ma még csak kis részét látod át az egész galériának a zseblámpa fényénél, egy szép napon, amikor öntudatra ébredsz, te magad fogod bevilágítani az egész termet! Ezt nevezem én tudatfeletti éntudatnak, egy olyan állapotnak, amit bár személyesen megtapasztaltam, mégsem tudom szavakba önteni.” 

Az 1987-es könyvben jobban megismerjük Daszkalosz világnézetét, mélyebb bepillantást nyerünk abba, hogy mik állnak a hihetetlen gyógyulások és felületesen csodáknak nevezet események hátterében. Markides maga is tudatosan az Igazság keresőinek sorába. Az olvasóval együtt igyekszik felfogni az elé került végtelen információt nyílt; értelmes emberként viszonyul a saját gondolatiságát is átrendezésre serkentő Daszkaloszi világhoz. Vagyis egyáltalán nem egy Carlos Castaneda-i elbeszéléssel kell farkasszemet néznie az olvasónak: itt a mester kifejezetten nyílt kártyákkal játszik (többnyire), a tanítvány pedig sok más nebulóval egy nagy, behatárolt közösség részeként vesz órákat.

„Gyakorlatilag minden gondolat és minden vágy egyfajta lelki-szellemi energiatöltet, amit a környezetünkbe sugárzunk. Amikor ezek az »elementálok« kikerülnek a külvilágba, formát öltenek és önálló életre kelnek. Az elementálok bárkit és bármit befolyásolni tudnak, ami azonos frekvencián rezeg azzal az illetővel vagy csoporttal, aki kivetítette őket. Éppen ezért az Igazság Keresőinek kötelessége, hogy az önelemzés és a megfelelő meditációs gyakorlatok segítségével csak és kizárólag jóindulatú elementálokat teremtsenek, olyanokat, amelyek üdvére vannak a többi embernek.” 
          "A misztikus beavatása nem pusztán abból áll, hogy a mester kardjával megérinti a beavatandó vállát és feje tetejét, miközben mormol néhány érthetetlen szót! A beavatás egy folyamat, ami a szellemi fejlődés ütemétől függően évekig, sőt, akár évszázadokig is elhúzódhat!
Lángoló szív

A Lángoló szívben újra olvashatunk lelki gyakorlatokról, meditációkról, az ötágú csillag szimbólumának helyes használatáról, kuruzslókról, tévutakról és Daszkalosz ismét kihangsúlyozza mennyire fontos nem csak magunk, hanem mások segítése és gyógyítása is. A könyvben szereplő gyakorlatok közül kettőt, itt a blogon már külön kiposztoltam. Ezen, utolsó 1991-es könyv beszerzése jelenleg magyarul legalább olyan nehéz, mint a Hódolat a napnak, ezért főképp online árveréseken és antikváriumokban keresendő.

„De ne feledd, hogy csak lehetőségekről van szó, nem bizonyosságokról. Mind az egyéni, mind a kollektív karma megváltoztatható, bármelyik pillanatban. Ez az emberi szabadság lényege!” 
"Amit mi tehetünk, az az, hogy segítünk kimozdítani az embereket közönyös állapotukból, és ráébresztjük őket, hogy mostantól tudatosan induljanak el önmaguk felfedezésének útján. Végül is valamennyi emberi lény azért született erre a világra, a polaritás világába, hogy itt kezdje meg tanulmányait. Nekünk, az Igazság Keresőinek tehát az a küldetésünk, hogy magunkat és másokat is segítsünk felébredni a tudatlanság és a nemtörődömség kábulatából. (…)"
          "Ne higgyétek, hogy az emberiség csak a Föld felszínén háborúzik! Sajnos bárhol és bármikor kitörhetnek harcok, ahol és amikor erre vágy kél az emberekben. Akik pedig gyilkolási, leigázási és hódítási hajlamokat visznek magukkal a túlvilágra, azok itt hadakozni fognak, csakúgy, mint az anyagi világban."
          „Az igazság az, hogy a májá világa tulajdonképpen az elementálok világa, azoké az elementális lényeké, akiket az emberiség folyamatosan teremt, s felelős értük. Az elementálok valóságosak - lehet, hogy az ember meg-megfeledkezik róluk, de előbb vagy utóbb felbukkannak a tudatalattinkból, és szembe kell néznünk velük, hiszen mi adtunk életet nekik. Látod, a májá tulajdonképpen a dolgok észlelésének egy módja. Mert ha körülöttünk minden csak májá lenne,” - azzal Daskalos körbemutatott a szobán, - „akkor Isten is csak fantáziálna, álmodozna. Márpedig az Abszolútom nem álmodik, hanem meditál! Mi pedig valamennyien az Ő örök meditációjában létezünk Minden Belőle bontakozik ki és Benne megy végbe.”

Gnózis I-II
The esoteric practice - The esoteric teaching/ A christian aproach to truth

Magyarországon Gnózis címmel jelent meg egy további két részre osztott mű, mely borítója szerint is a keresztény hagyományokhoz, "szóhasználathoz" és példázatokhoz igyekszik hű maradni. Markides könyveivel ellentétben itt már nem regényről, ha nem kötöttebb, egyetemi magasságú kézikönyvről beszélhetünk. Olvasása természetesen ugyanolyan izgalmas, mint Kyriacos trilógiája; sőt itt az elementálok, asztrális világok, angyalok és a karma törvényének még részletesebb, összefüggő leírását kapjuk. Összességében tehát hajóskapitányunk, Daszkalosz segítségével  még beljebb evezhetünk a misztikum és Abszolútum óceánjába. 

"FONTOS ÉS SZÜKSÉGES, hogy egy mester álljon rendelkezésre a tanulás időszakában, továbbá, hogy legyen igényed arra hogy a világ szent könyveivel vedd magad körül. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mankóra kell támaszkodnod ahhoz, hogy képes légy utadon tovább haladni. Önmagadat kell adnod, félelem nélkül, üdvözölve és felfedezve a teljes életet. A világ körülöttünk folyamatosan változik, igen bonyolult, tele nyugtalansággal és kísértéssel, amelyek figyelmünket elvonják a lényegről. Mégis biztosan kell állnunk a lábunkon és folyamatosan próbára tenni magunkat. Igaz, életünk minősége az évszázadok során megváltozott, ám az emberi lét, a tapasztalatszerzés és a cél időtlen és örök maradt. Foglalkozz önmagaddal az előmeneteled érdekében! Tanulj meg különbséget tenni! Vonj le helyes következtetéseket!
Őszinte jóakaród, Dascalos."
 A lélek ébredése és az Arkangyalok gyógyító ereje

Dr. Nicholas C. Demetry és Edwin L. Clonts szerzőpáros könyvei illeszkednek még a sorba, melyek jelenleg magyarul is olvashatók.
"...Demetry maga is számos spirituális módszert kipróbált. Felfedező útja végül Dr. Stylianos Atteshlishez vezette (ismertebb nevén Daszkalosz, a ciprusi mágus), akitől keresztény miszticizmust és gyógyítást tanult, s aki rávezette, hogy a személyiség mélyebb megértése elsőrendű fontossággal bír a gyógyulásban. Dr. Demetry az Enneagramról Helena Palmernál tanult, s jelenleg ő maga is tart enneagram tanfolyamokat." 

További külső linkek:
http://www.etherikos.hu
http://www.researchersoftruth.org
http://daszkalosz.mindenkilapja.hu

2012. december 2., vasárnap

Müller Péter

Müller Péter, Budapesten született, 1936. december 1. író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus. elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd
          Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1955-ben. Ugyanebben az évben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. Napjainkig művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát. Házas, feleségével 1956-ban ismerték meg egymást. Két gyermeke van: Müller Juli színésznő, és nevelt fia, Müller Péter Sziámi. (Wikipédia)
 
"A lélek halhatatlan. Ebben én nem hiszek, de tudom, mert megtapasztaltam. Meghaltam már. Voltam „odaát” - de visszatértem. Hogyan történt, mit éltem át, majd később elmesélem. A lényeg az, hogy ez az élmény megváltoztatott." 

Müller Péter nem véletlen a hazai irodalom nagyágyúja, két roppant jelentős műve a Kígyó és kereszt és a Lomb és gyökér. A 92-től nyomott könyvek az író olyan professzionális oldalát tárják elénk, amely közvetlenül saját lelkivilágának működésén keresztül is igyekszik az egész létezés misztériumát feltárni.
A széles látószögű, nagy tudással bíró színházi ember mellett megjelenik a tisztán spirituális útkereső vándor, aki magával szemben, mint információ átadó a legkritikusabb. Próbálja pontról-pontra átvenni a fontos útjelzők mellett a lehetséges buktatókat, melyekkel életeink során óhatatlanul mi olvasók is összefutunk. . Müller Péter történetein és történelmi utazásain keresztül drámai alászállásoknak és mennybéli felemelkedéseknek lehetünk tanúi. Komplex, hús-vér példák segítségével az író jól tudja szemléltetni a téren és időn túlmutató törvények működését. Mindeközben pedig ha hajlandóak vagyunk saját hasonló múltbéli mintáinkat, tetteinket is átvenni az önelemezés segítségével mindenképp többet kapunk "egyszerű ezoterikus kézikönyvektől."
"Az embernek egyénileg és társadalmilag nem az a feladata, hogy egy ősi állapotban megőrizze magát, hanem az, hogy végigmenjen a létspirál valamennyi állomásán, hogy ami rejtve volt, az megnyilvánuljon, hogy megtapasztaljon minden lehetőséget, mert csak aki mindent megtapasztalt, válhat Mindenné. Aki túlságosan őrzi magát, s beletapad a tradíciókba, görcsösen szorítja megtalált kincseit, s nem hajlandó alávetni magát a vándorút és metamorfózis kozmikus törvényének, annak szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy lemarad; ő maga és valamennyi szellemi kincse muzeális darabbá válik, képtárrá, könyvtárrá, amely elvesztette egykori elevenségét és termékeny sugárzását." 
A kígyó és kereszt első része foglalkozik a lélekvándorlás fogalmával, és annak gyakorlati működésével, a katarzis élményével, az Én és én közti különbségekről, tanítókkal és mesterekkel, számos szimbólummal és fontos fogalommal és felvezetésként külön a szellemvilággal:

1. Kígyó és kereszt (Első könyv)

A lényeg az, hogy ez az élmény megváltoztatott. Más ember lettem, és a világ is valahogy átlátszóbb lett azóta, olyannyira, hogy számomra már nincs ideát meg odaát - kapcsolatban maradtam azzal a bizonyos
„túlvilággal”, melynek létéről valaha csak könyvekben olvastam. Ma már azt is tudom, hogy ezek közül a könyvek közül melyiknek az írója eresztette szabadon a fantáziáját, s melyiknek voltak hiteles élményei.
Shakespeare-nek például bizonyosan voltak médiumi tapasztalatai. A Hamlet szellemjeleneteiben számos olyan apró és rejtett utalás van, amelyekből világosan kitűnik, hogy a nagy költő pontosan ismerte a szellemvilággal való kapcsolat törvényszerűségeit. Elmondok néhányat.
        Amikor Hamlet az apja szellemével való találkozás után esküvésre szólítja föl barátait, így kiált fel: „Hic et ubique!” A rendezők kihúzzák ezt a két szót, mert nem tudják, mit jelent. Pontos fordítása az, hogy: 
„Itt és mindenütt!” - s az irodalomtudósok magyarázata szerint a királyfi ezt azért mondja, mert nincsen meggyőződve róla, hogy „jó” szellemmel találkozott. Ez persze tévedés. Hamlet ekkor már nagyon is pontosan tudja, hogy apjának szellemével beszélt, de ugyanakkor azt a különös állapotot is megélte, hogy a lélek világában megszűnik a tér élménye; nincs itt és ott, nincsen közel és távol. Számunkra ilyesmi csak elvontan, a gondolat világában jelentkezik, ott fordul elő, hogy az ember „gondolatban hazaszáll”, hogy egyszerre van itt is és ugyanakkor nagyon távol is - a szellem országának azonban ez a realitása. Bármilyen fura, de abban a másik dimenzióban más szabályok vannak, és a gondolatnak éppolyan valósága van, mint nálunk egy asztalnak vagy egy széknek. A gondolat pedig - akárcsak a lélek - független a tértől, mindaddig, amíg nem korlátozza önmagát.
        A szó a „bri” igegyökből származik, amely azt jelenti, hogy „tágulni”, „növekedni”. Aki az Istent keresi, annak tágulni és növekedni kell. Amennyire növeled tudatod rádiuszát, annyival többet értesz meg ebből a térben végtelen és időben örökkévaló csodából. És sohasem szabad azt hinni, hogy ami szemed fénykörébe került, az már a végső igazság. Nem. Az igazság mindig tovább van. Túl a sötétség határán, amely természetesen csakis azért tűnik sötétnek, mert a szemed nem lát még oda. Aki bezárja magát „világnézetének” korlátai közé; mert kényelmes, mert félti a biztonságát, vagy csupán azért, mert retteg az ismeretlentől - az menthetetlenül lemarad. Mert a lélek útja örökös tágulás. Ennek a könyvnek az a célja, hogy átadjam neked az örömömet. Mert nincs nagyobb öröm a világon, mint leleplezni a halált és az elmúlást. Meg aztán - hogy egészen őszinte legyek - meguntam már, hogy mint Hamlet, merő önvédelemből bolondnak tettessem magamat, csakis azért, mert kapcsolatba kerültem a szellemvilággal, s olyan felismeréshez jutottam, amely a mai világban idegen. 
„Hát üdvözöld, mint idegent szokás.
Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes.
A baj csak ott van, hogy ezek a dolgok nagyon nehezen leírhatóak. Főként manapság, amikor a
legfontosabb szavak elvesztették eredeti jelentésüket.

2. Reinkarnáció

A reinkarnáció a lét alapténye. A pozitív és a negatív pólus közötti ingadozás következménye.
Az Egy, amely a teremtés pillanatában kettészakadt, hol az anyag, hol az energia állapotába kerül. E két szó alatt én most nemcsak a fizikusok által meghatározott fogalmakat értem, hanem egy sokkal tágabb értelemben vett metafizikai valóságot is. Amikor anyagi állapotába kerül: látod - amikor energiává válik: nem látod. Amikor „megnyilvánul”: az anyag a valósága. Amikor „nem nyilvánul meg”: az energia. De ezt csak azért mondod így, mert te most az anyag negatív állapotában élsz, és a folyamatnak csakis az egyik fázisát érzékeled. Ha meghalsz, és a másik oldalra kerülsz, az energiát tartod majd valóságnak, és az anyagi világot látszatnak, nem egészen reálisnak.
        De nemcsak az egyes ember, egy egész közösség, sőt egy civilizáció is leszálló ágba juthat.
Ilyenkor az egész élet a kígyó hatalmába kerül. Erről nem érdemes hosszabban beszélni: elegendő, ha kinézel az ablakon. A fénytől való megfosztottságnak ebben a végső stádiumában az ember arca a felismerhetetlenségig eltorzul. Ez nem elöregedés, hanem az ősgyűlölet korlátlan elszabadulása, amely az egész világot magával akarja rántani. A fény olyan kicsiny ponttá zsugorodott össze, hogy a sötétség hatalmát semmi sem ellensúlyozza már: sem hit, sem erkölcs, sem tudás, sem mártíromság. S bár hatalma napról napra növekszik, a kígyó most kezdi fölismerni, hogy a csatát végső soron el fogja veszteni, s ezért harci eszközei egyre kétségbeesettebbé válnak. Már nem kísért és ígérget és csábít, mint a régi, tisztességes, polgári sátán vagy a biblikus idők fenséges figurája, hanem tébolyultan csapkod, és őrjöng, s azt mondja: ha én nem lehetek, akkor ne legyen semmi, pusztuljon el a Föld, és dögöljön meg mindenki! A negatív erőnek ez az eszeveszett tombolása okozza, hogy a földi életet manapság nemcsak rémületesnek és méltatlannak tartjuk, de teljesen irracionálisnak is. Ami ma háború, kereskedelem, politika, igazság, közrend, művészet, tudomány, morál, ésszerűség, és sajnos sok esetben a hitélet címszava alatt folyik, annak semmi köze sincs már a szavak eredeti jelentéséhez. Monomániák, gyilkos indulatok és félelmek uralják az emberek lelkét.
A kígyó nagyon csúnyán hal meg. De meghal, mert a fénynek meg kell születnie, és a mozgásnak fölfelé kell lendülnie, és a spirálisnak ki kell tágulnia. Ezt az egész folyamatot nevezzük fejlődésnek.
        Nem a sötét és a világos közötti ingamozgást, mert az mindig volt és lesz is, amíg a teremtett világ
létezik, hanem a spirál tágulását és növekedését. Ha azt kérded, mitől tágul a spirál, a válaszom ez: a megélt tapasztalatoktól. Mert minden, ami megtörtént, beépül a nagy spirális mozgásba, s örökké gazdagítja azt. Pozitív és negatív élmények egyaránt. Az újkor egyik legdöntőbb felfedezése, hogy a természeti világ minden feldúsult tapasztalatát megőrzik az úgynevezett genetikus kódjelek. De nemcsak az anyag emlékszik, hanem az energia is. Ha nem így lenne, megszűnne az élet folyamatossága, minden percben mindent újra kellene
kezdeni, a legelejéről, ami nonszensz.

 3. Szvadharma

„Legyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok!” - mondja Jézus. Nagy parancsolat. Mai szavakkal azt mondhatnánk, hogy az egész teljességet birtokba kell venni. Még tömörebben: minden tekintetben Istenhez kell hasonlítanunk. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt egyetlen életben lehetetlen megvalósítani. A tökéletesség végtelenül hosszú folyamat eredménye, melyben minden egyes életkörnek megvan a maga sajátos részfeladata. Ezt nevezik a hinduk szvadharmának.
        Dharma azt jelenti: Egyetemes Törvény. A szvadharma ennek a Törvénynek az a parányi része, amely csakis rám vonatkozik, az enyém, és erre az életemre szól. Öntörvénynek fordíthatnám, mely bele van írva a lényembe, a jellemembe s lelkem tudat alatti szférájába. Ez irányítja a sorsomat. Az én szvadharmám nem a tiéd, s ezért hiába vagyunk látszólag egyformák, megkülönböztet bennünket végtelen múltunk, átélt élményeink és tapasztalataink, melyekben néha semmi közös nincsen. A nagy, táguló spirálison egészen más utat tettünk meg, és most is más az a hely, amelyet éppen elfoglalunk. S ezért nemcsak a sorsunk, a világlátásunk is teljesen különböző. Mások az emlékeink, más érzelmi és gondolati barázdákon szalad a tű lelkünk lemezén, másképp hallunk, és másképp lát a szemünk: a táj, amitől te megrettensz, nekem kedves, s a kötél, amely a húsomba vág, számodra talán nem is létezik. Nincs két ember, akinek szvadharmája azonos lenne. Ami számodra nehéz, az számomra könnyű, túlhaladott állapot. S én olyan gondokkal küszködök, sőt, esetleg bele is pusztulok, melyeket te észre sem veszel - mert túl vagy rajta. Kígyónk megváltásának más és más fázisában tartunk. Ezért van az, hogy nem értjük egymást. Én például előző életemben nagyon boldogtalan házasságban éltem. Minden poklát átéltem és kitanultam. Ebben a mostaniban már nagyon szép és harmonikus házaséletem van, egyszerűen azért, mert már tudom, hogyan kell csinálni.

A szvadharmáról való tudás az emberi sorsba való beavatásnak az eredménye. Erről szól a hinduk szent könyve, a Bhagavad Gitá, amelynek története röviden a következő. A kuruk mezején fölálltak az ellenséges csapatok, amikor megérkezik harci szekerén a pándavák vezére: Ardzsuna. De ahelyett hogy jelet adna a támadásra, megtorpan, fegyverét leejti, és visszariad a harctól. Kocsiján ott áll mögötte az isteni Krisna. Hozzá fordul kétségbeesésében, s elmondja: az örök Törvény, a Dharma azt tanítja, hogy ölni vétek. A bölcs nem árthat más lényeknek, s ő nem akar a Törvény ellen cselekedni.
        Ami ezután következik, egyetlen megállított pillanat története: Krisna beavatja Ardzsunát sorsának titkába. Elmondja néki, hogy ő még nem bölcs, lényének erői még nem olyan letisztultak, hogy a nem ártás törvényét gyakorolhatná! Ő harcosnak született. Egész lényében a szenvedély tüze ég: az ő szvadharmája nem a szentség, hanem a harc, a hősi lélek önfeláldozó küzdelme. Számára az ütközet és a kard nem vétek, hanem üdvözülésének egyedüli útja. S ez nemcsak az Isten, de saját természetének valódi akarata is. Akinek lelkülete nem edződik meg a véres csatában, s aki nem tanulta meg szenvedélyeit nem megfékezni, hanem föláldozni egy magasabb igazság ügyéért, az magasabb fokra nem léphet: valódi „brahman”, valódi szent nem lehet. Az Úr nem azt várja tőle, hogy vonuljon el az erdőbe, és éljen remeteéletet, mert ez csakis minden ízében hamis élet lenne: az első felbukkanó őzet megölné. Mert a szenvedély tüzét nem lehet elfojtani. Ezzel ütközni kell, és föl kell áldoznia magát rajta - mert ez a szvadharmája! „Más útja: veszélyes út!” - mondja Krisna. Hiúságból vagy gyávaságból, vagy akár intellektuális ambícióból nem lehet a fejlődés magasabb körébe lépni, mert hiányzik hozzá a megéltség, a szenvedély erőinek véres ütközések árán kiharcolt tisztasága. Az Egyetemes Szeretet világában csakis olyan ember tud élni, aki agresszióit nem elfojtotta, hanem megnemesítette. 
          A szentek a hősöknél jóval erősebb emberek, csak nem látszik rajtuk, mert nem hordanak kardot, s a támadóra csak mosolyognak. Az erőnek ezt a letisztultságát azonban csakis a küzdelmes, bátor és cselekvő létfázisokban lehet megszerezni. S aki ettől megfutamodik, annak minden magasba törekvő szándéka hiú sóvárgás csupán. Végül így szól Krisna:
        „Jobb az embernek saját szvadharmáját teljesíteni, habár szűkös érdemekkel jár is, mint jól végezni másokét. Aki saját szvadharmáját teljesíti, az bűnbe nem esik. A velünk született kötelességet, ó, Kunti fia, még ha tökéletlen is, nem szabad elmulasztani. Hiszen mint lángot a füst, úgy vesznek körül a hibák minden emberi vállalkozást! Önzésedben így vélekedsz: Nem harcolok! De hiába az elhatározásod, mert kényszeríteni fog a saját természeted! Köt téged, ó, Kunti fia, a szvadharmád, mely lényednek-lelkednek szülötte, s amit eltévelyedésből nem akarsz megtenni, azt akarva-akaratlan véghez kell vinned... Az Úr ott lakozik mindennek szívében, ó, Ardzsuna, s teremtő hatalmával ő okozza mindennek forgását, mintha a fazekas korongján pörögne.” A szvadharma nem egyéb, mint az az életterv, amelyet a lélek magával hoz.
 4. Katarzis

Mindannyiunk lelkében van egy vagy több ilyen titkos góc, amelyről nem is tudunk, amíg valaki hozzá nem ér. Ezek a „gócok” tartják gyulladásban egész életünket. Ezektől vagyunk lázasak, boldogtalanok, gyengék, erőszakosak, békétlenek. Ezektől ítéljük meg hamisan a helyzetünket, s ezektől nem sikerül semmi. Ezek tartanak bennünket állandó rohanásban, türelmetlenségben, örökös elégedetlenségben. A szvadharma olyan egyéni életterv, amely ezeknek a gócoknak a gyógyítására szolgál. A fogorvoshasonlat azért találó, mert ezt a gyógyítást el lehet odázni. Sőt le lehet élni egy életet úgy is, hogy az ember a gyulladás valódi okával soha nem jön tisztába. A fájdalmak ugyanis szétsugároznak, s nem ott jelentkeznek, ahonnan erednek: csak azt érezzük, hogy valami nem megy, hogy bizonyos szituációk folytonosan megismétlődnek az életünkben, s ezekben állandóan vesztesek maradunk, s egyetlen órányi harmóniánk sincsen. Ilyenkor néha a könyvek vigaszához fordulunk, de ez is csak annyi, mintha altatóval és fájdalomcsillapítóval élnénk: a tényleges bajokon a könyvek, de még a szent könyvek is csak azoknál tudnak segíteni, akik a szvadharmájukat élik.
Előbb vagy utóbb ugyanis azt a fogat kezelni kell. Kifúrni vagy kihúzni: esete válogatja. De katarzis nélkül megtisztulás sincs. Ehhez mindenekelőtt föl kell ismerni a szvadharmánkat.

Minden egyes élet: küzdelem a kígyó valamelyik fejével, s bár a feladat nem jézusi méretű, de a lényege ugyanaz: fölemelni a kígyót, s megváltani a szeretet erejével. Mindezt „keresztény” nyelven mondtam el, de elmondhattam volna a buddhizmus, a hinduizmus, a taoizmus, a pszichológia vagy akár a drámaíró nyelvén is.
A keresztények azt mondják: megtérés. A hinduk: szama-dhi. A buddhisták: szatori. Az arabok: fana. Van, aki azt mondja: ÉN-fölismerés. C. G. Jung úgy hívja: tudatosítás.A drámaíró úgy nevezi: katarzis. De bármelyik fogalmat használod is, a helyzet teljesen reménytelen, mert a huszadik században az aktus, amelyet ezek a szavak jelölnek, eltűnt. A kígyó ma önkörében forog, s felemelésére még csak kísérlet sem történik.
A mai ember nem katarzisban, hanem folyamatos krízisben él. Mi is szenvedünk, talán még többet is, mint más korok emberei - csak terméketlenül. S mivel a mai írók csakis ezt a terméketlen és céltalan szenvedést élik meg és látják maguk körül: erről is tudósítanak. A mai irodalom: krízisirodalom.
        Ahhoz, hogy a másik fogalmat megértsük, kénytelenek vagyunk régi művekhez nyúlni: a görög tragédiák és főként Shakespeare pontosan leírják, mi az, hogy katarzis. Röviden: a hősben van egy elvakult szenvedély, amely addig űzi ütközések, önáltatások sorozatán át, amíg élete kívül-belül kibírhatatlan forrpontra jut, a szenvedély itt önmaga ellentétébe csap át, s az ember megtisztul. De hogy ilyenkor valójában mi történik, azt még régebbi korok ennél is pontosabban tudták: az embernek - mondták - két énje van. Egy földi és egy isteni. Egy kígyó-énje s egy kereszt-ÉN-je. Az egyik halandó, a másik halhatatlan. S amíg valaki önmagát a halandó énjében érzi: állandó krízisben él. Csak ha fölfedezi felsőbb, isteni ÉN-jét, s létének centrumát oda áthelyezi, történik meg a tisztulás, a megtérés, a megvilágosodás. Ehhez a kígyó-énnek föl kell adnia a hatalmát.
        Nevezzük nevén: meg kell halnia. Mert valakinek meg kell halnia bennünk, hogy a másik megszülessen. A mag szétreped, és meghal a növény miatt, a báb a hernyó miatt, a hernyó a lepke miatt. Ezért nehéz élni, s ezért nehéz az embersegítők s mesterek helyzete. Mert valójában egy kis halál felé terelnek minket. Aki nem ezt teszi: csaló. De próbáld elhitetni egy hernyóval, hogy pillangóvá lesz, ha sohasem látott még pillangót, azt sem tudja, mi az, és minden ízében és sejtjében úgy érzi, hogy ő hernyó. A gyilkosát fogja látni benned. És énünk is így érzi, s ugyanígy védekezik, és oly mértékben hiteti el velünk, hogy ő a mi egyetlen, élő valóságunk, hogy a másik, halhatatlan ÉN-ünkről nem is tudunk. Buddha szerint nem is szabad hivatkozni rá, mert ha valaki csak a puszta intellektusával fogadja el ennek az ÉN-nek a létét, azonnal beépíti önvédelmi kígyó-taktikájába: képmutató lesz, dogmatikus, farizeus, ön-csaló, ezzel a helyzetét csak súlyosbítja. Az igazi mester egyet tehet: tanítványát szvadharmájának megélésére serkenti. Mert ezt az élettervet - vagyis a sorsát - az ÉN jelölte ki az ember számára. Ez az egyetlen út, amely feléje vezet. Ezért mondja Krisna Ardzsunának, hogy vegye föl a kardját. 
 5. Áltanító, tanító, mester - 6. A mester
 
Emberemlékezet óta működik egy szolidaritási láncolat: aki feljebb van, segít azon, aki lejjebb van, s ő maga is segítséget kap attól, aki még feljebb van. Ez így van mindenütt: sportban, művészetben, tudományban, vallásban. Mások tapasztalatai nélkül semmire sem mennénk: a magára hagyott ember, ha nem támaszkodhatna a kollektív hagyományra, még mindig ott tartana, mint barlanglakó őse. Mindent elölről kezdeni: lehetetlenség.
          A fejlődés nem magánakció, hanem társas igyekezet. Csak a kígyó hiteti el az emberrel, hogy nem tartozik senkihez: az egység, amelyből kiszakadt, tovább él, akkor is, ha nem vesz tudomást róla. Manapság a jóérzésű ember rettegve vonul vissza a közösségi élettől, mert érzi, hogy mocskos, kaotikus, és rossz irányba halad. Ha két ember találkozik: a helyzet feszültté válik, de megoldható. Társaságban a zűrzavar fokozódik, az értekezlet vagy a parlamenti ülés már teljesen értelmetlen, és a tömegben elszabadul a pokol. De ez nem változtat azon a tényen, hogy mindenki közösségi lény, s az egészért sajnos felelős. S ezt, minél feljebb jut valaki, annál inkább átérzi, s a többieket nem lerázni, hanem segíteni akarja. Valaha ez a segítség csakis élő lélektől, eleven embertől származhatott. Később a könyv lett a tanácsadó: a közvetlenül átadhatatlan tapasztalatokat papíron hagyományozták, s annyit is értek. Vagyis nagyon keveset. Egy könyv sohasem tudja úgy megérinteni az embert, mint egy élő mester. Elvont eszközökkel csak elvont eredményeket lehet elérni. Futballozni, tornászni, hegedülni és zongorázni ma sem lehet megtanulni könyvekből, ahogyan festeni, mintázni, és nem gyári, de művészi asztalosmunkát sem lehet: kell egy tanító, aki megmutatja a mesterség fogásait. Az élet valóságára pedig ez fokozottan áll: hiába olvas el valaki sokszáz könyvet és tanulmányt, mondjuk az anyaság titkairól - ha nem volt jó édesanyja, aki neki a mintát lényével megmutatta, sohasem tudja meg, milyen, jó anyának lenni. Az élő anyaképet semmi sem pótolhatja. S ez így van mindennel, ami az életben fontos. Eleven példa nélkül minden „tan” elsorvad, és terméketlen viták játékszerévé válik.

(...) Elmondtam egy esetet, Dr. F. gyógyításának történetét. De a legfontosabb mozzanatot kihagytam belőle. Amikor a mester azt mondta: „Ez nem hit! Aki ilyen görcsben van, aki így megizzad, és remeg: az nem hisz... A hit: laza bizonyosság!... A hit biztos tudás... tévedhetetlenül biztos tudás... hogy ez a kéz jó... és mindjárt mozogni fog!” - valami olyan különös dolog történt, amelyet nem írtam le. Az ügyvéd arca kisimult ugyan, de ujjai nem mozdultak meg. Vállai ellazultak, szája elernyedt, homloka kisimult, és a szeme sem vibrált már lecsukott szemhéja alatt - de a keze nem mozgott. És ekkor a mester ujját a beteg könyöke fölé helyezte vagy öt-hat centiméternyire, s azt mondta: „Jó... most már jó... most már hiszel... De miért állítod meg a hitedet... itt?!” Nem ért hozzá, csak a könyökére mutatott. És ebben a pillanatban az inak vonaglani kezdtek, s az ügyvéd ujjai mozogni kezdtek. Ezt nem lehet könyvekből megtanulni. És sajnos az egész életünk ilyen: teli van titkos „könyökökkel”, s ha nincs, aki rámutasson, sohasem mozdulunk meg. Az írott szavak bármilyen értékesek, sohasem pótolhatják az életet.A mester a tanítványát soha a sorsából kiemelni nem akarja.Az áltanító ezzel szemben könnyítést, álmennyországot ígér. Minden ember menekül a nehézségektől. És hálás annak, aki a terheket leveszi a válláról. Vannak is olyan eszközök, amelyekkel ezt ideig-óráig el lehet érni. Egy életet szinte teljesen „tünetmentesen”mellékvágányra lehet terelni. Nem is túlságosan nehéz az önmagát nem találó ember boldogtalanságából és harmónia utáni sóvárgásából olyan álomvilágot szőni, amely élvezetesebb, mint a valóság.
          Az áltanító a kígyó-én oldalán áll, és olyan élettechnikai trükköket kínál, amelyekkel a bajokat nem lehet megoldani, csak időlegesen megúszni valahogy. Megtanít ügyesebben alkalmazkodni, érvényesülni, a konfliktusait még tökéletesebben elkenni, s ha mindez nem vezet sikerre, belerángatja tanítványát valami olyan fanatizmusba, amely gyökeresen kitépi a sorsából, és egy másik embert kezd élni maga helyett.

A mester azonban nem vár a jövőre. Emberismerete teljes, s ezért pontosan le tudja olvasni azoknak a vágy-csíráknak a fejlődéstörténetét, amelyek tanítványának lelkében élnek. Tudja, hogy mi visz fölfelé, s mi visz lefelé; melyek azok az alaptalan szorongások, amelyeknek csupán túlhaladott, múltbéli, s melyek azok, amelyeknek nagyon is valódi, jövőbeli oka van. S ezekre az elrejtett okokra fényt vet.
          A bűn fogalmát ugyanis a mester nem a katekizmus szolgálati szabályzata szerint értelmezi. Bűnnek - illetve véteknek - csupán egyet tart: az öntudatlanságot. Minden olyan cselekvést - legyen az szó, tett vagy gondolat -, amelyet az az ember a homályból, az önbecsapásból, a lehazudott vágyvilágból, lelkének átvilágítatlan sötét részéből indít: véteknek minősít. S ezért amikor jósol, voltaképpen nem tesz egyebet, mint tudatosít, hogy az ember a tetteinek a következményeivel számolhasson. 
 7. Kundabuffer

Vannak mesterek, akiknek humoruk van. Az igazsághoz nem igyekeznek ájtatos képet vágni, mert jókedvűek és derűsek. Ezek tánccal nevelnek, huncutsággal s rengeteg tréfával. Azt mondják: „Nevetve élni és boldogan meghalni annyit tesz, mint elrontani az ördög számadását!”
Egy ilyen nagy „elrontó” volt az a kopasz, nagy bajszú, tüzes szemű Gurdzsejev, aki bebarangolta Ázsiát és Kisázsiát; a Himalája hóborította lejtőin és forró, sivatagi oázisokban találkozott „emlékezetes”emberekkel, táncoló dervisekkel és kacagó bölcsekkel - s a tőlük nyert információ alapján a következőt állította:
Amikor egy nem várt kozmikus katasztrófa következtében a Hold kivált a Földből, az Úristen – aki éppen akkor helyezte el őseinket ezen a szerencsétlen égitesten - látta, hogy itt óriási baj van, az ember olyan negatív világba került, amelyet ép ésszel nem lehet kibírni, s ezért végtelen jóságával egy olyan „szervet” helyezett el a lelkébe, amelytől ez a rémületes és fullasztó sötétség elviselhetőbb lett a számára. Magyarán szólva: meghülyített minket, mert ha ezt nem teszi, azonnal megszöktünk volna.
Ezt a szervet úgy hívják, hogy Kundabuffer. 95

Ettől van az, hogy mindent fordítva látunk. A látszatról azt hisszük, hogy valóság, a valóságról, hogy látszat. Ami belül van, arról azt hisszük, hogy kívül van, ami belőlünk ered, hogy felénk jön, amiről nem tudunk, hogy nincsen; az anyagról azt hisszük, hogy sűrű”, a bűnösségről, hogy mások azok, a zuhanásról, hogy emelkedés, a hanyatlásról, hogy haladás, a görbéről, hogy egyenes, az életről, hogy rövid, és rohanni kell. A testünkről azt hisszük, hogy az mi magunk vagyunk, a szeretetről, hogy szeretkezés, az őrömről, hogy birtoklás, zabálás és kéj. A Kundabuffer a hazugságot igaznak tünteti fel, az igazságot megtévesztésnek, a sötétet világosnak, s a másik fejbe verését erkölcsös cselekedetnek. Mivel mindazt, ami belül van, állandóan kívül látja - és ez a látvány elviselhetetlenül pocsék -, elementáris erővel próbálja külvilágát megváltoztatni. Kezdetben csak szóval, térítéssel, agitációval, később kőbaltával, karddal, puskával, szuronnyal, korbáccsal,
spanyolcsizmával, inkvizícióval, koholt perekkel, elektrosokkal, mérges gázzal és atombombával. A lélek belső világát nem látja, s azért azt hiszi, hogy egy-egy ember vagy emberfaj kipusztításával a jog, az érdem és az igazság kérdése egyszer s mindenkorra elintézhető. Ez a szerv olyan kellemes optikát ad, amelyben az ember önmagát szépnek, tisztának, vétlennek, jónak látja - mindenki mást csúnyának, mocskosnak, vétkesnek, rossznak. Tudod, hogy a külvilág képe szemlencsénken át fordítva érkezik az agyunkba. Itt  alálkozik egy olyan idegi mechanizmussal, amely ezt a képet az eredeti helyzetébe visszafordítja.
       A Kundabuffer pontosan fordítva működik. A talpáról a fejére állítja a valóságot, s mivel örökösen így látod, azt hiszed, hogy ilyen is. Aki nem így látja, azt vagy tökkelütött hülyének tartod, vagy számító, aljas csirkefogónak. Hamvas azt mondaná, hogy a Kundabuffer a léthazugság szerve. A kacagó bölcsek azonban kíméletesebbek: azt mondják, aki hazudik, az tudja, hogy hazudik, de ez a bámulatos szerv pontosan azért van az ember lelkébe ültetve, hogy ne tudja, hogy hazudik: azt hiszi és tudja és érzi, hogy a valóság olyan, amilyennek ő látja.       Gurdzsejev még továbbmegy: szerinte ez a legnagyobb adományunk, mert fél vesével lehet élni,
süketen is, vakon is; de ha Kundabuffer nem működne bennünk, teljesen összezavarodnánk, nem tudnánk jó
szívvel eltaposni többé az ellenségeinket, megkaparintani a koncot, védtelenné válnánk, kiközösítetté, és
képtelenek lennénk elviselni ennek a sötét világnak az atmoszféráját.
 
       A Kundabuffer működését másokon könnyű észrevenni, de magunkon lehetetlen, mert optikája olyan ravasz, hogy megakadályozza, hogy az ember önmagába visszanézzen. Ha ez egy pillanatig mégis sikerül, roppant érdekes kép fogadja: kiderül, hogy kívül nemcsak azért van sötét, mert a mások, de az ő fejéből is dőlt a sötétség, hogy amit a legerényesebb cselekedetének vélt, azt valójában a vétke motiválta, hogy azért nem ment semmi, mert ő maga elrontotta, nem mások tették boldogtalanná, hanem ő a többiek életét, azzal a torz optikával, ahogyan helyzetét örökösen megítélte - s hirtelen rájön arra, hogy az egészért felelős. Ettől a felismeréstől aztán úgy megijed, hogy azonnal visszaállítja az eredeti helyzetét, azt mondja: „Ez tiszta őrület! Nem elég, hogy mindenki ellenem van, még én is legyek önmagam ellensége?! Szó sincs róla!” És ezek után már nemcsak „ösztönösen”, de „tudatosan” is vádolja a világot, s úgy véli, hogy ő a sorsának sohasem az oka, mindig az áldozata! Most már a felelősséget is kihárítja magából, s úgy véli, hogy a dolgok alakulásáért mindig a környezete a felelős. Hogy ez a több milliárd nemes lovag és fájdalmas szűzanya hogyan tud maga köré ilyen pocsék világot teremteni: rejtély. De csak kívülről, mert belülről a több milliárd fejben egyszerre jelenik meg a méltatlanság érzése: egyik sem érti, hogyan keveredett ezek közé; hogy egy ilyen értelmes, szép és tiszta léleknek miért kell szenvednie ennyi sátáni figurától. Jó, hogy néhányat agyoncsap közülük, jó, hogy lebombázza a városaikat és gázkamrákba küldi őket, de minden rossz embert még a technikának a jelenlegi magas fokán is roppant nehéz elpusztítani - bár a legújabbkori kísérletek egyre biztatóbbak.       A Kundabuffer igen fejlett technikát tud teremteni. Élvezi a kényelmes autót, a száguldást, de nem látja a fullasztó szénmonoxidot, amelyet hátul kilő magából. Csak az előtte lévő kocsin, amelyet az ember dühében a legszívesebben letarolna: hogy jön ahhoz, hogy mérgezze a levegőt! Merő jólétszenvedélyből atomreaktorokat teremt, de amikor kihullik a haja, rákos lesz a húga, és a felesége nyomorék gyereket szül, azt mondja, hogy most már csak ezt az ici-pici hibát kell kiküszöbölni, s itt a Kánaán. A tömegjólét és a tömeghalál összefüggését nem látja. Ami pedig a fegyvereket illeti: mindezt jogos önvédelemből csinálja. Mindkét oldalon. Így aztán jogos önvédelemből az egész emberiség elpusztulhat, de a Kundabuffer abban a hiszemben tartja gazdáját, hogy ő a szórásból kimarad. Az utolsó pillanatig bizonyos benne, hogy ha itt tizedelés vagy harmadolás lesz: ő lesz az egy vagy a kettő. Ezt a hitét nem lehet elvenni tőle, mert mindent jobban tud, mint mások. A Kundabuffernek egyébként roppant gazdag szellemi és hitélete van.

Egyszer érdemes volna megnézni egy nem létező filmen: milyen lett volna mondjuk a kereszténység, a humanizmus, a racionalizmus, vagy akár a szocializmus, ha valóban létrejön, így azonban csak azt látni, mi volt az emberekben, mi volt az az általuk sem ismert sötét démonitás, amely lelkük tudattalan szféráiban, a Kundabuffer által tökéletesen lehazudva élt. 
          Az „apokalipszis” szónak koránt sincs olyan rémisztő jelentése, mint amit manapság tulajdonítanak neki. Csupán azt jelenti: lelepleződés. Ami rejtve volt, az megnyilvánult.
Így néz ki. Most láthatod. A józan magunkra döbbenés azonban most is elmarad: vagy azt mondjuk, hogy az eszmékben volt a hiba, vagy azt, hogy a rossz emberek menet közben elrontották. Persze ez utóbbiak közé senki sem számítja bele magát.Úgyhogy lehet gyűlölködni tovább. A baj csak ott van, hogy több eszme nincs.Kénytelenek vagyunk a régiek között kutatni.

 8. Az én és az ÉN - 9. (csatája) - 10. Az én születése és halála

(... )egy csata leírását ígértem neked, annak az izgalmas és gyönyörű, és a lehető legravaszabb stratégiával folytatott háborúnak a képét, amely az én és a tudattalan között folyik, s amelyet úgy nevezünk, hogy világdráma. Az ÉN-ről és a Szent Lelkekről azért tettem említést, hogy az én leghatalmasabb ellenfeleivel tisztában légy. És most nézd el nekem, ha nagyon durva ecsetet veszek elő, s mint az üres felületre, nem a történelem részletes menetét, hanem annak csak nagyon általános, dinamikus sémáját festem eléd. Ezek a vonások egymástól több ezer évnyi távolságra fekvő pontokat is összekötnek, de célom éppen ez: figyelmedet egy harc lélektani alapjára fordítani, arra az ősküzdelemre, amely a történelem bonyolult eseményei alatt húzódik.
A tudatfeletti világ sohasem hagyja magára az embert. A világdráma döntő pillanataiban mindig leküld a Földre egy személyes Hírnököt, a magas világnak egy olyan tábornokát, akinek szellemi sugárzása végtelenül erős, s aki egyetlen hangütéssel meghatározza egy egész eljövendő, több ezer éves korszaknak a témáját, muzsikáját, sőt, ellentémáját és kontrapunktikus szólamait is: innen kezdve még lázadni is csak ez ellen lehet, megtagadni is csak ezt lehet - mert ez a zene! Ez a Hírnök nemcsak tanítást hoz magával, de morált is, törvényt is, parancsot is, ítéletet is, megbocsátást is - és ami a legfontosabb: új játékszabályokat. Főként azonban saját lényének példázatát, amely mint példakép lebeg az emberiség szeme előtt. Innen kezdve ez a minta, az igazi arc: minden más csak torzkép és rossz varázslat. Ez a kép állandóan nyugtalanítja az embert, mert tudja, hogy ilyenné kéne válnia.

Az ősvágy pedig nem más, mint az én legalapvetőbb kígyószenvedélye: a Wille zur Macht - a Hatalom akarása. Ezt és csakis ezt akarja az én. Mégpedig nem egyszerűen a másik emberen való hatalmat, és nem a természeten való hatalmat, hanem nyíltan és bevallottan a Világhatalmat! A pénz, a siker, a gazdagság, a hírnév, a szexualitás csak gyerekjáték a világhatalmi ambícióhoz képest, amely a totális megistenülésre szomjazik, s ezért az én bármikor odadobja bármelyik pitiáner és megunt játékszerét, mert nem a „pótszerekre”, az Egészre éhes. Ez az, amit a racionalizmus képtelen volt megérteni, mert csakis a saját „kis szenvedélyeit” ismerte: a libidót és a gazdasági érdekek által motivált háborúk történetét.

Amit korunkban veszélyesnek és irracionálisnak vélünk, onnan van, hogy az én és az ÉN csatája a végső ütközet felé közeledik. Aki ezt nem ismeri föl, csak áltatja magát. Végső helyzetre pedig csakis végső válaszok adhatnak megoldást. Nem szabad megengedni, hogy a kígyó-én hatalmai előbb tegyék rá kezüket a végső értékekre, és a valóban hatásos erőkre, mint a pozitivitásra szomjas lelkiségek. Kétezer év története tanított meg bennünket arra, hogy az én jól ismert pszichológiai trükkjei - az áttolás, az elfojtás, a kihárítás stb. - mögött létezik egy jóval hatásosabb stratégia is: az Eszmék terepszínű fedezéke mögé húzódni; olyan erkölcsi és intellektuális mimikri, amelyet nagyon nehéz leleplezni. Főleg önmagunkon.
11. A reinkarnáció logikája - 12. Kapcsolat a szellemvilággal
"A reinkarnáció tényét nem ismerték föl, s ez mérhetetlen türelmetlenséget és igazságtalanságot szült. Egyetlen életbe próbálták belezsúfolni a Lélek fejlődésének végtelenül hosszú folyamatát. Ennek az esztelen igyekezetnek lett az eredménye, hogy történelmünket a fanatizmus s a türelmetlenség szülte, a vallás fogalma nagyon korán összekapcsolódott az erőszakkal s a háborúval, és az önmagát kereszténynek nevező Európa a földet nem a megbocsátó Krisztus országává, hanem tömegsírrá tette. Az út egységét, a tapasztalások értelmét és a fejlődés hosszú folyamatát nem ismerték föl. A végtelen láncolat megszakadt, a lélek ki-belégzésének folyamata megakadt, egyetlen, pukkadásig felszívott mély levegővétellel kellett kibírni az Örökkévalóságig(...) 
       A Teremtés nem üzemi baleset eredménye. Nem fölrobbant Csernobil, amelyből kirepültek a lázadó lelkek, hanem egy végtelen Intelligencia tudatos műve, amelynek lényegét nemcsak a természeti törvényekben, de magunkban is tapasztaljuk ... Ezért arra a kérdésedre, hol vannak a mesterek, az a válaszom, hogy nem tudom. Hogy a szellemvilágból inspirálnak, arról megbizonyosodtam(...).
       „Én azonban azt, hogy értelmes-e az élők és a holtak közti kapcsolat, megkérdőjelezném. Ha valaki megfelelő viszonyban van a halállal, engedni fogja, hogy mégannyira szeretett hozzátartozója is eltudjon merülni léte új szférájában, s nem fog kísérletezgetni a kapcsolat felvételéve. Különösképpen vonatkozik ez magára a haldoklásra. Ne kövessük el azt a hibát, hogy visszahívjuk a haldoklót, hiszen ezzel csak megnehezítjük a váltást.
          (Szerk. megjegyzés.: Amivel teljesen egyet is érthetünk abban az értelemben, hogy az elvesztett rokonunkat barátunkat, ideát csak meggyászolni tudjuk. Ő már elszakadt tőlünk, a halál bekövetkezte után már igazából nem érzelmeivel, hanem inkább egyfajta „tudásával” kötődik hozzánk.
          Amennyiben mégis megpróbálkozik valaki egy szeánsszal, vagy elmegy egy „kuruzslóhoz”, ahogy azt Helene Hadsell-nél is olvashatjuk – sokkalta inkább számíthat egy életre keltett gondolatszüleménnyel való találkozásra (Hallhatja az özvegy férje hangját, aki elmondja neki, hogy vigyázzon jobban a tornác rossz lépcsőfokaival és öntözze tovább a kék rózsákat, de nincs valódi interakció ezesetben, mert az özvegy pusztán csak az emlékek maradványaiból rövid időre újrateremtett energiával találkozik.
- Hazánkban, pedig Villás Béla ismert, aki gyakorta int óva a halott látókkal való társulástól, mert azok szerinte minden esetben tudásukat a mája/alvilág egy-egy démonikus, negatív alakjától kapják).

„Aggályaim ellen szól azonban az az ezoterikus gondolat, hogy véletlenek pedig nincsenek. Így magam sem tekintem véletlennek, ha kortársaim milliárdjai közül egynéhányan megtalálják az utat ahhoz az emberhez, aki reinkarnációs emlékeihez segíti őket."

„Voltak éberebb kultúrák, amikor a két világ között nem volt olyan éles határvonal, mint manapság. A tudat és a tudattalan közötti határ is jóval átjárhatóbb volt. Ezekben a korokban meghalni is jóval könnyebb volt: sem a távozó, sem az ittmaradottak számára nem volt ilyen elviselhetetlen sokkhatás. Az átköltözőket a testben élők elbocsátó szeretete, és a másik világtól nem rettegő, de azt pontosan ismerő tudása kísérte.
Ezekből az időkből maradt ránk a tibeti Bardo Thödol, az egyiptomiak Halottas Könyve, s minden ősvallásnak, így a kereszténységnek is a temetési szertartásrendje. A közösség legéberebb tagjának, a papnak volt a feladata, hogy a kapcsolatot részint az „elhunyttal”, részint a magasabb Hatalmakkal felvegye.
Célja nem az volt, hogy a jajveszékelő hozzátartozókat megnyugtassa, hanem az, hogy megszentelje ezt a nagy pillanatot. Ahogyan segített a léleknek, amikor testbe öltözött, amikor fölserdülvén énje kialakult, amikor megházasodott, ugyanúgy segített elindítani őt másvilági útjára. A jó pap minden sorsdöntő földi pillanatot megemel, „meglelkesít”: a bömbölő, állati porontyot az Ember fiává avatja, a fölserdült lényt az ÉN tudatos útjára indítja, a párzás vonzalmával összecsapódó férfit és nőt a lelkek örök találkozásának a szeretetkörébe vonja - és amikor elmegyünk, mint a földi bába, akinek a karja átnyúlik a láthatatlan világba: a tenyerén nyújt át bennünket az őrszellemeknek s a magasabb égi Hatalomnak.
       A kapcsolat ezután sem szűnik meg. Az ősök szellemével való kontaktus minden közösség életrendjéhez szorosan hozzátartozik. A valódi hitvilágot csakis a spirituális képességekkel megáldott ember tudja hitelesíteni. Ahol ezek a képességek elsorvadnak, ott a vallás könyvtudássá válik, az élet pedig fokozatosan visszazuhan egy primitív, lélektelen állapotba.”

Tehát igen, nagyon is elmondható hogy régebben „könnyebb volt meghalni”. Viszont az is tény, hogy a két pólus különbözőségéből fakadóan az odaátnak néhanapján szüksége van bizonyosságra, alkalomadtán a túlvilágon lévő lelkeknek múltbéli életük feldolgozásakor.




REINKARNÁCIÓ A GYAKORLATBAN (Második könyv)
Találkozásaim Latinovits Zoltánnal
1. Emlékeim - 2. Nyolc évvel a halál után. Az 1984. április 7-ikén létrejött szellemi beszélgetés jegyzőkönyve
3. Zoltán előző életei - 4. Tanulság és búcsú

Müller a könyv második részében Latinovits Zoltánnal való kapcsolatáról ír. Egyfajta szellemi oknyomozásban vehetünk részt, fokozatosan bukkannak elő kulcsrészletek, melyek segítenek jobban megérteni Latinovits zsenijét, jellemét és személyiségének destruktív oldalát. 
          Előkerülnek az előző inkarnációk emlékei, s az író saját és barátja élettörténetein keresztül mutatja be milyen mély összefüggések húzódhatnak meg személyes tragédiáink mögött. Bizonyos információkhoz természetesen az író szavaival "szellemi találkozókon" jutott hozzá. Szellemi-médiumi síkon keresztül kommunikál tanítvány társaival közösen mesterükkel. Aki olvasott már Jane Roberts-Seth könyveket annak nem lesz újdonság a párbeszéd ezen fajtája. Aki először a Kígyó s keresztben hall ilyen fajta működő kapcsolatteremtésről akkor annak ajánlott minimum elolvasni egy Seth ülésnek a jegyzetét.

Láthattad, hogy könyvemben mindenhol kerülöm az ilyen „szellemi találkozás” hogyanjának leírását. Ehhez ugyanis részletesen elemeznem kéne a mediális képességek lélektanát. Ez most távol esik célomtól. Főleg terjedelmi okokból. Itt röviden csak annyit: van fizikális, látó, halló, inspiratív, beszélő és író médium és vannak olyan szerencsétlen, „ösztönösen” működő médiumok is, akik tudatuk kontrollja nélkül törvénytelen
kapcsolatok áldozataivá válnak.
       A modern pszichopatológia ezeket az utóbbi eseteket - mivel a valódi okot nem ismeri - különféle latin címszavakkal látja el. Az ősi hagyomány azonban - mind a keleti, mind a zsidó-keresztény hagyomány - ezeket az állapotokat „megszálltságnak” minősíti, ahogyan azok is: a földi testben élő ember tehetetlen eszközévé válik egy nem evilági szellemiségnek. Homályosan érzi is, hogy idegen akaratnak engedelmeskedik, ezt az akaratot kóros módon összetéveszti a saját ambícióival;
tevékenysége az idegen akarat színvonalának megfelelően vagy lefokozódik, vagy látványosan felfokozódik, s amikor a kapcsolat megszűnik, az ember elveszti identitását, és személyisége szétzuhan. (Ilyen tragikus
eset volt Csontváry Kosztka Tivadaré.) A megszállottság ritkán ölt zseniális méreteket, a hétköznapokban is előfordul, sajnos nem is ritkán. Ezért nem beszélek erről a kérdésről: felelőtlenül és elkapkodva nem szabad beszélni róla - a tisztességes és alapos feltárás pedig egész kötetet igényelne.
Én a magam szerény képességéhez egy halálélménnyel és huszonöt év munkájával jutottam el.
       „Felkészítelek a velem való találkozásra” - mondotta a Mesterem, s ez így is történt.
A józanság, a tudat állandó ellenőrzése, az önmegfigyelés, az önbecsapások állandó leleplezése, az én-akarat kordában tartása: a médiumi talentum előfeltételei. De főképp a lelki erő. Önátadásra csak az vállalkozhat, akinek van mit átadnia. Ez nemcsak a médiumi, de minden kapcsolatra, még a szerelemre is érvényes. Ha csak a gyengeségemet áldozom egy kapcsolatért: az olyan is lesz! Tehetetlen, kiszolgáltatott
rabszolgaság. A jó médium - s én még messze vagyok ettől - erős szellem.
Ahogyan a jó anyának erősnek kell lennie, hogy egy idegen testet és lelket magába fogadhasson, a médiumnak is erőre van szüksége, hogy egy idegen szellemiségnek - saját akarata, intelligenciája s szeretete szerint - ideiglenes otthont nyújtson magában.
       Körünkben, ahol többen is rendelkeznek a medialitás szerény és igen magas képességével is: ez a szabály. Ha érdekel ez a kérdés, olvasd el Jane Roberts Seth beszél című kötetét. Ez a könyv pontosan leírta a mediális talentum kialakulásának természetrajzát. Nálunk is hasonló folyamat játszódott le, azzal az elhanyagolható különbséggel, hogy Zoltán szavait - amelyeknek ezúttal nem én voltam a vevője – nem gyorsírással, hanem magnószalagon rögzítettük. Így aztán nemcsak a mondatai maradtak fenn, hanem az a
sokjelentésű érzelmi töltés is, ahogyan azokat kimondta. 282

"Egy hónap múlva találkoztunk újra. Mesterünk ekkor elmondta: Zoltán életében fordulópontot jelentett ez a beszélgetés. A mesterek világa ugyanis bármilyen fényes és tisztánlátó, van, amikor mégis tehetetlen: odaát ugyanis nincs ütközés, csak szeretet. A szeretettel pedig nem lehet ütközni, mert a szeretet csak tűr, és vár, és nem ad ütközési felületet; a még válságban lévő lelket - mivel feszültségeit nem tudja kisütni - ez a szeretet sokkal jobban meggyötri, mint az intenzív háborúskodás. Nagy ritkán az életben is érezzük ezt a paradoxont: ezért gyűlöljük meg azt, aki szeret bennünket, mert nem veszi fel az odadobott kardot, csak mosolyog, és vár, és megbocsát. Még a legharmonikusabb házasságban is szükség van a viharokra, hogy a légkör megtisztuljon. Az embert nemcsak a saját lelkiismerete bántja, de főleg az, hogy saját poklát s kínjait nem tudja senkire sem kivetíteni. A „ne álljatok ellen a gonosznak”, és „ha megütik az egyik orcátokat, fordítsátok oda a másikat is” a szellemvilágnak nem taktikája, de természete, amelyen nem tud változtatni. Ezért a földi élettel való újratalálkozás, a még testben élőkkel való szembesülés olyan tapasztalatokat nyújthat, amelyeket a magasabb világ nem tud nyújtani. „Néha nagyon hasznos lejönni, és megszagolni titeket!” - mondta Zoltán.
          Aki hozzászokott a konfliktusok kereséséhez, annak odaáti léte csak árnyékbokszolás: mert
konfliktus csak a földön van. Zoltán számára még itt is csak ritkán volt, mert az emberek vagy féltek tőle, vagy túlságosan tisztelték. Ezért kötött bele végül a „bányászokba”. Szüksége volt rá.
          A mai idők legnagyobb tragédiája, hogy a kölcsönösség az elköltözöttekkel megszakadt. Nemcsak ők hiányoznak nekünk, mi is hiányzunk nekik, mert a két világ egymásból él, egymást segíti, és a szolidaritás mindkét irányba működik. Amíg az ember nem vakult meg, és a két világ közötti hidak nem robbantak föl, a kölcsönös támogatás állandóan érvényben volt. Így nemcsak élőnek volt könnyebb lenni, de „halottnak” is: a lét szövetének szálai nem szakadtak el. A mai temetői kultusz ennek a valaha élő egységnek a teljesen kiüresedett, lesüllyedt formája. Nem a sírokat kellene ápolni, hanem a lelkek kapcsolatát.
Persze miért éppen a „holtakkal” őrizzük meg valódi, lelki kapcsolatainkat, amikor ezek már az életükben sem működtek? Az elidegenedés egész létünket megfagyasztotta. Magam is azt hittem, segítség csak onnan ide van: hogy én is tehetek valamit, arra a Zoltánnal való beszélgetés során döbbentem rá. Nyilván nem a szavainkkal segítettünk, de tiszta érzéssel, lelkünk sugárzásával és puszta lényünkkel, amely abból a sűrű világból üzent neki, amelyet már elhagyott."
Könnyen felismerhetjük, hogy  nagy spirituális írók, lelki útjaink felvázolói mint például Szepes Mária,  Dethlefsen stb… mennyire egy helyről, ugyanabból a megismerhető adattárból szedik mondandójukat. Néha eltérő szavakkal, de mind ugyanarról beszélnek: - Nem pusztán egy kicsiny folt vagyunk a végtelen sötét űr közepén! - Müller nagyszerűen összefoglalja hogyan működhet (és hogyan nem) megfelelően az Ember. Festmény, sőt mozgóképszerűen láthatjuk milyen utakat kell bejárnunk, melynek elágazásai, macskakövei a spiritualizmus „szemüvegén” keresztül nézve ha értelmet nem is nyernek, de általuk betájolhatjuk magunkat, hogy mi hol tartunk a csellengők térképén.S talán némi inspirációt is kinyerünk magunknak, mely - ha okosan használjuk segítségünkre lesz jelenünk alakításában.
        A Kígyó és keresztnek folytatásos testvére a Lomb és gyökér, amit ugyancsak szívesen ajánlok olvasásra mindenkinek.

Müller Péter - Kígyó és kereszt