2011. június 30., csütörtök

Thorwald Dethlefsen - Oidipusz

Késve ugyan, de egy már régóta esetleges Dethlefsen kiegészítésbe kezdek. Téma az Oidipusz a talány megfejtője című műve. Az Oidipusz - Oedipus - általam olvasott könyvtári példányát mikor kézbe vettem az első, amit furcsállottam rajta az volt, hogy majd minden oldalán szerepelt aláhúzás, kiemelés...
          Egy gondos kéz próbálta szelektálni a magvasabb mondatokat. Nem volt könnyű dolga szerencsétlennek. Jómagam is ezt teszem sokszor, ha kedvemre való olvasmányt találok. Ez régi berögzült szokás, olvasás közben ami nagyon megfog próbálom elraktározni, kinyerni a könyvből. Ezt általában szavak és oldalszámok kiírásával érem el egy külön papírra. Később ha végeztem a könyvel és van rá időm ki írom ezeket a látensen aláhúzott mondatokat. Thorwald Dethlefsen Oidipuszát így, a jegyzeteimből és talán pár kommentárom segítségével fogom újból önmagam és az érdeklődők elé tárni.
37. oldal: Hősök:
"Ha színdarabról van szó, akkor azonban a cselekmény mindig előre meghatározott, az előadás csak a cselekmény megjelenítésére szolgál. A színésznek nem az a feladata, hogy a darab folyamán önálló, új döntéseket hozzon, hanem kizárólag az a dolga, hogy a cselekmény önmagában meglévő mintáit a színpadon a lehető legjobban eljátssza, azaz megjelenítse. Az analógiának ez az aspektusa nagyon fontos lesz még számunkra további vizsgálódásunkban, a tragédiákban ugyanis a hősök sohasem hoznak valódi döntéseket. A tragédia azt mutatja meg, hogyan kövesse az ember a fennálló, a jóslatban már megjövendölt és ezért ismert mintát."
          / Rögtön itt jegyezném meg, hogy Oidipusz és a Szfinx kapcsolatát csak rendkívül kevesen emelik ki úgy, mint Dethlefsen. Sőt általában az Oidipusz Kolónoszban-ról meg is feledkeznek. Noha nem szükséges a jó Szophoklész műveit betéve tudni Dethlefsen könyvének elolvasásához - a szerző érthetően felvázolja a tragédia történéseit - azonban fejben minimum követni kell a tragédia eseményeit miközben az író értekezik... mert hiszen Oidipuszon keresztül érthetjük meg tragédiák világát és az örök ember viszonyát... bármihez is./

40.-41. old.: A Dionüszosz kultusz és a pszichózis
"…A kábulat és az eksztázis tehát azok a lelki élményformák, amelyek által az ember a Dionüszosz-kultuszban átlépi énje határait, és kapcsolatba lép tudattalan mélységének erőivel, a saját magában rejlő árnyékvilággal és pokollal, s ezáltal személy feletti tapasztalatot szerezhet a lét egységéről. A tapasztalatnak ebből a minőségből érthetjük meg valószínűleg a bakkórust. Az alvilági-állatias-ösztönös tör fel az emberből, a tombolás és a szent őrület változtatja át az ember, és betekintést nyújt neki a lét mélységeibe. A bak-alak – amely örök idők óta a bujaság szimbóluma is- az emberben rejlő démonikus kifejeződése, az árnyékbirodalomról szóló híradás, amely hiányzik az én központú ember egészségéhez, és ezért mindig megbetegíti őt.
          A mi kultúránk patologikus félelemmel viseltetik e szféra iránt, s így a teológiától a pszichiátriáig mindenki egyetért abban, hogy ezt a területet el kell fojtani, le kell küzdeni, vagy még inkább ki kellene irtani. Szétfeszítené témánk kereteit, ha akár csak felvázolnánk, hogyan sikerül mégis ezeknek az elfojtott istenségeknek egyre-másra új néven és új alakban belekergetni korunk emberét abba félelembe és borzalomba, amely alól senki nem vonhatja ki magát, Hadész mégiscsak az élet egyik fele. Az antik kor kultusza ezzel szemben legitim keretet biztosított ennek a tapasztalatnak, amely lehetővé tette, hogy az ember érintkezésbe lépjen a lét eme sötét minőségeivel, hogy ezáltal konfrontálódjon velük, s végül – legalábbis részben – integrálja őket.
          Természetesen ugyanez történik, amikor korunkban valaki pszichózisba esik, de ez az esemény nálunk betegségnek, nemkívánatos, veszélyes dolognak számít, és ezért minden ember azon igyekszik, hogy visszafordítsa a folyamatot (vö. J. Campbell: Lebendiger Mythos. Schizophreni – Die Reise nach Innen című fejezetével). A pszichózis tehát csak nagyon kevés ember számára jelent valódi tapasztalati teret, mert az ember nem engedi meg magának ezt a tapasztalatot, hanem küzd ellene, megszakítja, elfojtja. Ez a páni félelem (Pán üdvözletét küldi!) csak olyan kultúrában érthető meg, amely görcsösen hisz a saját énben; mindaz, ami ezt az ént és mindenhatóság-igényét kétségbe vonja, halálos ellenségnek számít, és ezért el kell pusztítani. S mivel nyakunkon ez a félelem, a régebbi kultúrák és kultuszok is barbárnak, primitívnek, szörnyűnek és veszélyesnek tűnnek fel előttünk."
42. old.: Hősök, királyok és a kispolgárok
"Voltaképpen minden tragikus hős maga Dionüszosz, mivel minden ember csak ennek a „maszk-istennek” a maszkírozása. És ahogyan maga Dionüszosz is űzött és űző, szakítő és szétszaggatott, ölő és meggyilkolt, haldokló és feltámadó egyszerre, úgy minden ember ennek az istennek a kifejeződése, ennek a feszültségnek a megtestesülése, ami azt jelenti: élet és halál, születés és hanyatlás, fent és lent, fény és sötétség. A tragédia mindig dionüszoszról szól, a tragédia mindig az emberről szól – az ő így-létét, jelen-létének törvényeit mutatja meg, az örök igazságot hirdeti számára. A tragédia ezért nem ismer jellemeket, egyéni sorsot, egyéni problémákat.
Félreértéshez vezetne tehát, ha például elemezni akarnánk Oidipusz jellemét, mert ilyen értelemben az nem is létezik. Ő az ember típusa, azé az emberé, aki kész felvállalni a sorsot, amit az örök rend kiosztott számára, és kész átélés útján felismerni az emberi lét törvényeit és az istenek törvényeit.
          …Van itt azonban egy kis megszorítás. A tragédia csak a nagy embert, a hőst ábrázolja, mert a „kisember”, az „öntudatlan ember”, aki ösztönei és szokásai fogságában nem emeli a magasba pillantását, és nem fogadja el az istenek kihívását, sohasem a tragédia tárgya, hanem a komédiáé. A komédia a kisembert ábrázolja, a hétköznapi élet visszásságaihoz kötődő „átlagpolgárt”, aki soha nem képes elfogadni a nagyszerű végzetét. A tragédia kizárólag hősöket és királyokat jelenít meg, tehát olyan embereket, akik az emberlét feladatainak áldozzák magukat, akik úgy döntöttek, hogy az individuáció útját járják, és ezért készek arra, hogy elviseljék az igazságot.
          …Nem akarjuk elfogadni az attikai tragédia emberképét. Ezért értelmezzük át állandóan a tragédiát. Vonakodunk felismerni magunkat a tragikus hősökben – pedig kizárólag erről van szó. A tragédia feladata az, hogy kibontakoztassa vallási, kultikus és gyógyító erejét.
A megértést megkönnyítendő három központi témára oszthatjuk azt az igazságot, amit a tragédia hirdet – amelyek viszont csakis egymást kölcsönösen feltételezve és egymástól függően nyerhetnek végül értelmet.
          Az első téma az emberi lét konfliktusos volta, annak elkerülhetetlensége, hogy cselekvő emberként vétkesekké válunk, és ezért viselnünk kell a felelősséget.
          A második téma megmutatja, hogy az emberi lét mindig kudarcra van ítélve, mert végső soron az én mindennemű kibontakozása hübrisz, és kivívja az én bukását.
          A harmadik téma az örökkévalóra – vagy ahogy a görögök mondanák, a halhatatlanra – irányítja a figyelmet. Az ember olyan isteni rendbe ágyazódik be, amely csak akkor válhat számára valóban érzékelhetővé, ha feláldozza énje kibontakoztatásába vetett hitét, és elfogadja saját bukását."
/Megjegyzésem: - Az igazi individuáció az isteni energiák működtetésével és elfogadásával, megélésével jár együtt. Mindemellett pedig ez a megélés megkíván bizonyos áldozatokat. S egyre inkább úgy gondolom nem akarjuk, mi mint faj - az emberi faj - nem akarjuk a felelősséget tetteinkért. Mintha erőnk se lenne hozzá és inkább egyfajta öröklődő önbutításba menekülünk, mintsem együttműködve elfogadnánk, tudatosítanánk a teendőinket. Pedig "ugyanannyi erőbe telik elpusztítani magad, mint megmenteni" - sajnálatos mód az önpusztításban és a mélybe húzó erőkben rendkívül jók vagyunk. /
          47. old.: Belátás: "
Erre a mondatra még vissza kell térnünk, most egyelőre az a legfontosabb, hogy tisztázzuk magunk előtt: a tragédia nem olyan embert mutat be, aki valami gonosz vagy rossz dolgot követ el, és ezért megbüntetik az istenek. A tragédia nem ismer erkölcsi alaphelyzetet, nem ismer felemelt mutatóujjat. Ilyen értelemben nincs is tanító vagy nevelő szándéka. Hatni akar ugyan az emberre, de ez a hatás messze túlmutat a polgári értelemben vett tanításon és nevelése. A kultusz és beavatás meg akarja változtatni az embert, de nem ad a kezébe magatartási szabályokat. A tragédia belátást közvetít, és ez a belátás az, ami megváltoztat."
48. old.: Polaritás
"De hát mi is a tragikus vétség? Ez a kérdés annál sürgetőbbé válik, minél inkább tisztában vagyunk azzal, hogy nem morális vagy erkölcsi hibában keresendő rá a válasz. Amikor hangsúlyoztam, hogy a tragédia emberi archetípusokat jelenít meg, nem pedig bizonyos jellemeket, azzal már a vétségnek olyan megfogalmazására utaltam, amely az általános emberhez kapcsolódik, nem pedig az egyéni cselekedeteken alapul. Az ember az ellentétek világában találja magát. Mindaz, amivel találkozik, polaritásként jelenik meg előtte, és gondolkodása, képzelőereje is sarkított. Így aztán számunkra, emberek számára lehetetlen észlelni az egységet, de még elképzelni is nehéz. Énként éljük meg magunkat, akivel szemben a másik világ, mint nem-én áll szemben, s így ellentétté válik. Ebből származik a bent és a kint, a nappal és az éjszaka, az idő és a tér, az élet és a halál."
          48-49. old: Gondolkodási struktúra és az egység
"Gondolkodási struktúránk sajátosságai közé tartozik, hogy a polaritásnak való kiszolgáltatottságunk miatt rákényszerülünk az egység megfogalmazására, bár éppen ez az, amit nem tudunk elképzelni. Az egység feltételezésére azért van feltétlenül szükségünk, mert ha semmisnek tekintenénk, akkor egyúttal a polaritást is tagadnánk, hiszen kontraszt nélkül az sem létezhet tovább."
          50. old.: Az Isteniről
"…nem mondhatjuk Istenről, hogy jó vagy kedves, mert ezzel kizárnánk a rosszat vagy gonoszt, és az egység fogalmát ismét bevonnánk a polaritás világába. Az örökkévalóságról nem mondhatjuk azt, hogy hosszú vagy rövid, mert túl van a mi időfogalmunkon: maga az idő nemléte. A nirvána nem zöld, és az önvaló nem az én tulajdonom. Ezért használ a metafizika kizárólag negatív kijelentéseket az egységről.
Mondhatjuk, hogy az egység nem sokaság, hogy istennek nincsenek korlátai, hogy nem véges, hogy a nirvánában nem létezik idő. E negatív fogalmak révén már megérzünk valamit abból, hogy az egység és a semmi milyen közel áll egymáshoz."

- Ezek csak részletek voltak, az olykor meglepően tömörnek bizonyuló könyvecskéből, nem feltétlen adnak hagyományos válaszokat az általános kérdésekre, mint Pl.:
- Hogyan működik az ember?
- Mit jelent számunkra a tragédia és a komédia?
- Milyen megkerülhetetlen ideák irányítják létezésünk?
Sokkalta inkább egyfajta (működő és igaz!) lehetséges nézőpontot mutat be Dethlefsen ebben a könyvében is. Sőt! Ha belegondolunk nézőpontok milliárdjait vázolja fel. Azonban így vagy úgy, ha közelebb akarunk kerülni jelen esetben a tragédia magvához, annak megértéséhez mindenképp lépnünk kell önmagunk felé is. Az író jól megfogalmazta a lényeget.: "...belátást közvetít, és ez a belátás az, ami megváltoztat." Amennyiben hajlandóak vagyunk nyitni e felé a belátás felé, a magyarázatok szükségtelenné válnak. Mi magunk kezdjük megélni teljesebben az igazságokat és önszántunkból lépünk rá erre a "tragikus" ám mégis felemelő útra, amit az élet valami fanyar humortól vezérelve el vár tőlünk.

2011. június 19., vasárnap

Gayatri Mantra - Deva P. és Miten előadásában

Van valami rendkívül megindító ebben a mantrában. Legalábbis belőlem erős érzelmeket, energiákat vállt ki. Először egy SCIFI sorozatban - Battlestar Galactica - hallottam először Raya Yarbrough és Bear Mcreary előadásában. Ugyancsak először ott az Asato Ma Sat Gamaya mantrát, ami legalább annyira megmozgathatja a benső világunkat.
          Sokszor felmerült bennem, hogy mi is az írás? A szövegek, melyeket használunk írásképükkel mindenképp hatással vannak ránk, s valahogy összekapcsolódnak azokkal a fogalmakkal is amikre mutatnak - Lásd pl. Masaro Emoto munkásságát - . Több távol keleti tanító a megvilágosodás felé vezető úton bőségesen elégnek tartja Om "szócskát" Úgy mondják, pusztán annak recitálásával is el tudjuk érni a megvilágosodást. És talán igazuk is van, az élet tanítványa túl sok dologgal találkozik földi léte során, ami összezavarhatja. Egyetlen dologra meg lehet, sokkal kifizetődőbb koncentrálni. Mi most mindenesetre a csendes nyári eső permetezése alatt hallgassuk meg ezt a két előbb említett mantrát, versikét.
          Maga a Gayatri Mantra eredeti sanskrit szöveggel így néz ki
(Fordítás és png by sathyasaibaba.hu).:


OM BHUR BHUVA SVAHA
TAT SAVITUR VARENYAM
BHARGO DEVASYA DHIMAHI
DHIYO YO NAH PRACHODAYAT

Om
A Három Világot beragyogó Legfelsőbb Fény
Világítsa meg tudatunkat és
Irányítsa értelmünket az Erényesség útjára!



ASATO MAA SAT GAMAYA
TAMASO MAA JYOTIR GAMAYA
MRITHYOR MAA AMRITAM GAMAYA
OM SHANTIH SHANTIH SHANTIH

Vezess minket a hamistól az Igazhoz
Vezess minket a sötétségből a Fénybe
Vezess minket a halandóból a Halhatatlanba
Om béke legyen, béke, béke.

 

2011. június 17., péntek

Civilizációk kronológiája

Következzen ezúttal egy az előbbiektől eltérő bejegyzés. Pár hete édesanyámmal beszélgettem, és valahogy szóba kerültek a régi kultúrák. Megkérdeztem tőle kíváncsiságból – szerinted mikor épült a három nagy piramis? – Nézett egy darabig, majd némi bátorítás után tippelt. Azt hiszem i.e. 2000 - 2500 időszakot mondta. Aki szintén így gondolja és tovább olvas, az láthatja a valós évszámot.
A helyzet tehát az, hogy ez a beszélgetés elgondolkoztatott és egy kis magán időrendi táblázatot firkantottam. Próbáltam összerakni a legfontosabbakat. Hasonlót egy régi tanáromtól láttam, akinek volt egy 20-30 méteres! A4-es lapokból álló táblázata. Nos az enyém jóval szerényebb és a kereszténység elterjedése után jóval kevesebb információval megáldott. Vajon mikor jöttek létre az első nagy civilizációk? Mik a tévhitek az őseinkkel kapcsolatban? Mennyi időnk van még itt a Föld bolygón? Ha volt a múltban nagyobb spirituális tudás hol és mikor veszett el?
Időrend:
Előzmények: 13-14 milliárd éve alakult ki a világegyetem (big bang)
Tejútrendszer galaxisunk becslések szerint 10-11 milliárd éves, Naprendszerünk 4,6 milliárd éves, míg a Föld mint egy 4 Md. éve alakulgatott ki.
3 Md éve kialakult a Valbara szuperkontinens,
A dinoszauruszok 65,5 millió éve (a kréta-tercier kihalási esemény során kipusztulnak
300’000 évvel ezelőtt jelent meg az ember.
(Némi humorral: tehát a dinók és az ősemberek közel sem voltak puszipajtások.)
125 ezer évvel ezelőtt elkezdte benépesíteni az ember a Földet
125 ezer évvel ezelőtti vándorlás Afrikából: - Hans-Peter Uerpmann tübingeni régész a Science című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányában fejtette ki kutatásának eredményeit (Mindez ellentétben áll a korábbi 75000 éves becsléssel).
Atlantisz (?):
- Edgar Cayce szerint egy 200 ezer éves civilizációról beszélhetünk. Cayce szerint Atlantisz egy roppant magasan fejlett kultúrával rendelkező népnek szolgált lakóhelyéül, mely a mai emberiség ősének is tekinthető. Technikai tudásukat szinte a tökélyre fejlesztették, ez képessé tette őket, hogy bármit megalkossanak. Sokszor utalt rá, hogy birtokolták a "halálsugarat" is, amit az akkoriban a Földön kószáló hatalmas gyíkok (!) kiirtására használtak. Jelezte, hogy a mai ember nemsokára újra felfedezi ezt a sugarat (pár év múlva két kutató kifejlesztette a lézert). A földrész pusztulása is ennek az irányítás alól kicsúszott energiának köszönhető. A katasztrófa három szakaszban történt; az első i.e. 15.600-ban, az utolsó pedig i.e. 10.000-ben. (Annyi bizonyos, hogy furcsa tudományos, csillagászati egyezések vannak, melyek ezekkel a szám adatokkal kombinálhatók – természetesen ilyen események mindig is történtek és történnek.)
Amennyiben Atlantisz létezett számos könyvet újra kell értelmezni. Logikus ellenérvként az időt lehet felhozni legjobb és egyben leggyilkosabb társunknak. Ugyanis Atlantisz pusztulása után szétszéledő menekültek hatásának tudják be többekközt Egyiptom páratlan szellemi és technikai vívmányait. A kérdés az, hogy a menekültek először miért csak 5-6 ezer év múlva folytak bele egy népcsoport életébe? Merre szóródtak szét a világban és a páratlan technikai tudásuk korábbi nyomaira miért nincsenek bizonyítékok?
Barlangrajzok – megjelenésük jelenleg: 32’000 évvel ezelőttre tehető
Barlangrajzoknak két fajtáját különítik el: Perigord iskola: Mintegy 32 000 éve jelentek meg azok a görbe vonalak, amelyeket az ősember a barlang agyagos talajába húzott az ujjával vagy egyéb eszközzel. Ezekből bontakoztak ki először az állatok körvonalai, amelyek később a barlang falára kerültek…
Magdalén iskola: Mintegy 17 000 éve alakult ki és kb. az i. e. 10. évezredig létezett
A barlangi művészet hanyatlása: Az i. e. 10. évezred körül Európa éghajlata lassan megváltozott, enyhébb, nedvesebb lett, alkalmas a növénytermesztésre. Kihaltak vagy északabbra húzódtak azok az állatok, amelyek a barlangi művészet népeinek a zsákmányát jelentették, helyettük megnőtt a vaddisznó és a szarvas vadászati jelentősége. De a táplálkozásban megnőtt a növények jelentősége is, és ez oda vezetett, hogy a vadászó társadalmat felváltotta a növénytermesztő társadalom. A barlangrajzok kultikus szerepe lassan csökkent, majd teljesen eltűnt, feledésbe merült, s vele együtt feledésbe merültek az egykor szent helyként tisztelt barlangok is. Chauvet-barlang: Festményei 33 000–30 000 évesek, így az ismert legidősebb barlangfestmények a világon;
Stonehenge:
Körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be
Egyiptom:
(i.e. 3000 –i.e. 1000) A három legnagyobb piramist i. e. 2600 és 2500 között építették. Némi közjáték: sokáig rabszolgák építményének vélték eme szenthelyeket. Ma már tudjuk, hogy az építőknek külön városuk volt a munkálatok közelében, rengeteg leölt húsáért tartott állat csontját találták meg régészek. Így tehát Daniken féle szürke idegenek tézis is megdőlni látszik – legalábbis annak a szó szerinti értelmezésében. Nagyon jól szervezett, és tanult vallásos emberek építették a piramisokat. A ma piramisként ismert építészet,pedig a múlt tévedéseiből, korábbi építményeiből – lásd masztabák – egyértelműen levezethető.
Hórusz követőinek megjelenését 13400 évvel ezelőtre teszik.
4240-ből származik az Egyiptomiak naptára. Itt megemlítendő érdekesség, hogy régen 360napos naptárakat használtak az ősi civilizációk. Majd természetesen idővel mind váltottak. Még csak igazi teóriák sincsenek, hogy mi okozhatta a plusz 5 nap hirtelen megjelenését. Annyi biztos, hogy a kört mind a mai napig 360 fokban állapítjuk meg. Véletlen?
Sumérok – Tigris Eufrátesz folyam menti kultúrája:
Úr ókori mezopotámiai sumér város, a bibliai hagyomány szerint Ábrahám szülővárosa, a mai Tell-Mukajjár mellett található Irakban. A terület Kr. e. 4300-tól volt lakott, a Kr. e. III. évezred folyamán gazdasági, politikai és kulturális szempontból egyaránt Dél-Mezopotámia egyik legfontosabb sumér városa volt.
Dél Amerika „időrendi problémája”
Maga a Kontinens meghódítása mind a mai napig pontosításokra vár. Az első emberek a legelfogadottabb tézis szerint az akkor még járható Bering-szoroson keresztül keltek át a vándorló zsákmányállatokat követve. Első említésre méltó csoport a Clovis kultúra volt. Azonban őket is megelőzte valaki, a legújabb régészeti leletek alapján akár 2000évvel is.
Az Inka és Maja birodalmak váltak később a legnagyobb civilizációépítőkké. Szédületes magasságokat és mélységeket hódítottak meg, az őslakosság veszte a kezdetben Spanyol államtitokként indult kolumbuszi felfedezés volt. A konkvisztádorok „isten nevében” csekély számuk ellenére gyorsan legyűrték az őslakosokat. Sokan úgy gondolják, hogy Dél-Amerika piramisai az egyiptomiakkal egykorúak. Ez közel sem igaz, számos 19. és 20. századi kutató belefutott ebbe és más hasonló nyakatekert bizonyításokba. Mielőtt még kiderült volna, hogy a Maja kultúra fiatalbb, mint az Egyiptomi olyan alapos régész munkájáról ismert kalandor is, mint Augustus Le Plongeon saját teóriái áldozatává vált. Megrögzötten úgy gondolta, hogy Amerika volt az élet bölcsője, onnét Kelet-Ázsiába vándoroltak az első emberek és ők hozták létre az ókori Egyiptomot.
          Amerikát a kontinenst és annak „keleti oldalát” már többször felfedelezték. Kolumbusz előtti vikingek, északi hajósok nyomai bizonyíthatóak. Ókori egyiptomi hajók, pedig képesek voltak az óceánt átszelni, s akár kereskedni is a másik kontinenssel – bár erre kézzelfogható bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. Thor Heyerdahl viszont papirusz nádból megépítette a Ra II. hajóját, s Marokkóból Barbadosig hajózott vele, hogy bebizonyítsa Kolumbusz előtt is lehetett kapcsolat az Új-és Óvilág között.
Kína:
Kína az egyik legősibb civilizáció. A Sárga folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már az i. e. 6. évezredben kialakult a földművelő életmód. A mondabeli első kínai császár Huang Di, i. e. 2100-ban alapította meg az első kínai államot a mai Peking környékén. Ezután kialakult a többi kínai királyság is. /Forrás Wikipedia
Tibet:
- A proto-tibeti-burmai nyelveket beszélő népek i. e. 4000 előtt válhattak el a kínai nép őseitől, amikor az utóbbiak a Jangce völgyében megkezdték a rizstermelést, az előbbiek pedig továbbra is a nomád életmód mellett tartottak ki. A tibeti és a burmai népek és nyelvek elválása i. e. 500 körülire tehető. )))))))))
- A buddhizmus legkorábbi szöveggyűjteményének, a Tipitakák. A szövegekben tárolt információ eredetileg szájhagyomány útján öröklődött nemzedékről nemzedékre, és csupán a Kr. e. III. században öntötték írásba. Szanszkritból fordították, két részre tagolódik: a Buddha szavait és tanításait tartalmazó Kangyurra, valamint az ehhez fűzött kommentárok gyűjteményéből álló Tengyurra. 2900 évesek – Buddha feltételezett életénél korábbiak - (?)
Ókori Görögország
i.e.: 700-tól 100-ig. Közel-keleti, Egyiptomi hatás érvényesül művészetükben, gondolkodásukban. Hagyományaikat a későbbi római hódítók vitték tovább.
Ókori Róma, és a „gőzgép”
Fénykora: I.e.: 750-től 450-ig tartott. Mind ismerjük a birodalom főbb vívmányait. A termákon, amfiteátrumokon, bazilikák, vízvezetékek és összefogott provinciák tömege mellett a rabszolgák jelentették a birodalom erejét - a hadseregről nem is beszélve. Egy régi elfeledett találmány a bizonyíték rá, hogy a rómaiak tudásuk kibontakozásának határát a megszokott kényelem és a végtelen "emberanyag" határozta meg. Ez a szóban forgó találmány "Római korinak" pontosítható, az aeolipil (Hérón-labda) nevű szerkezet a gőzgép ókori őse, melyet alexandriai Hérón készített a Kr. e. 2. században. Hérón kezében volt a megfelelő tudás (dugattyú és az aeolipil) a gőzgép megalkotásához, eredeti feltalálásának ideje előtt 2000 évvel, de két találmányát nem rakta össze. Hiszek abban, hogy minden találmány megszületésénél az adott korszellem avagy egyfajta társadalmi elvárás rettentő nagy szerepet játszik. Nos, Hérón korának pontosan olyan nagy dobás lett volna egy valós gőzgép-monstrum megalkotása, azonban valamiért az égiek James Wattra és korára bízták ezt a gépezetet.

Ókereszténység – ókeresztény művészet
I.u.: 0-800 Római birodalom, kettészakadása után jelent meg erős vallásként a kereszténység. Constantinus és teremtett szabad utat annak kibontakozásának. Constantianus (313) eltörölte a kereszténység gyakorlásáért korábban kirótt büntetéseket, új lehetőségek nyíltak meg a hívők előtt ettől fogva versenghettek a pogány rómaiakkal, a magas kormányzati pozíciókért, és a társadalom is jobban befogadta őket.
Romantika
A Gótika elterjedéséig 11. és 12. és 13. század elejéig tartott.
Gótika
12-15 századra jellemző irányzat.
Reneszánsz
14. 15. 16. század.
Barokk
kb. 1600-tól kb. 1750-ig
Klasszicizmus
18. század második felétől a 19. század közepéig.
Romantika
18. század vége, virágkora a 19. század első fele.
Impresszionizmus
1860-as évekből indult a 20. sázad első feléig.
Szecesszió
Az utolsó! nagy művészeti korszakként emlegetik. Noha igazából csak próbálkozás volt, beteljesületlen kísérlet egy nagy átfogó korszak létrehozására.
20. század”izmus”
Izmusok tömeges megjelenése és gyűjtőhelye, valamint Földényi F. László „Gömb alakú tornyának” igazán érezhető megjelenése.
Itt és most - 2011
Inkább no comment. A többit majd meglátjuk.
Mindez a tengernyi évszám és információ kivonat természetesen csak a fanatikusoknak fejben tartható. Én, mint művészettörténetet tanult fickó nagyjából betudom határolni a főbb dolgokat, és szerintem nem is az a fontos, hogy csípőből vágjuk mikor „húzták fel” Alsó-Egyiptomban azokat a bizonyos nagy építményeket. Lényeges viszont, hogy mi mint személyek mennyire vagyunk tisztában a mögöttünk elterülő tengernyi korokról. Melyek nem csak elvont fogalmak, hanem végtére is rengeteg ember munkájának színhelye volt. S bár mindez múlt idő, minden idő hajlik önmagának a megismétlésére. A hagyományos lineáris – egymás utániság, pedig könnyen felvázolható de ha valóbban megakarjuk érteni a régi korokat, a régmúlt embereinek privát történetét, akkor mindenképp egységben kell látnunk a sorsuk.
          Végezetül érdekes dolog, hogy milyen kifejezést használunk, ha az időről beszélünk: „Időszámításuk előtt és után I.E.” vagy „Krisztus előtt és után Kr. e - Kr. u.”
Talán a pszichológia, a neveltetés, vagy a megszokás teszi, de sokszor nem akarunk foglalkozni azzal, ami „Krisztus előtt” történt. Mintha lényegtelennek, „ésszerűtlennek” tűnne sokszor a három nagy vallás előtti időszak tanulmányozása. Pedig az előtt is éltek emberek. Sőt! Egy szakócát megfelelően ki faragni/pattintani összeegyeztethetetlenül magasabb kihívás volt anno, mint ma a dobozos tej száját letekerni.